TALPMASSZÁZS

Lábad őriz minden nyomot,
feszültséget, régi bajokat, gondot.
Egy lágy érintés mindent oldott,
s benned a béke újra ott volt.

A talpunk nemcsak a testünk hordozója, hanem egy elképesztően gazdag idegvégződés-rendszer is. A talpmasszázs során reflexpontokon keresztül stimuláljuk a test különböző szerveit és rendszereit, így egyszerre hatunk a testre, a lélekre és az idegrendszerre.

Milyen kedvező hatásra számíthatsz?

  • Stresszoldás – már az első néhány perc után érezhető, ahogy a tested „elenged”, és mélyebben lélegzel.
  • Belső szerveid is fellélegeznek – például az emésztésed, hormonrendszered vagy keringésed is hálás lesz érte.
  • Energiarendezés – fáradtnak, nyűgösnek, szétcsúszottnak érzed magad? A talpmasszázs után újra „egyben leszel”.
  • Alvásjavítás – sokan számolnak be arról, hogy mélyebben és pihentetőbben alszanak utána.
  • Lábfáradtság enyhítése – ha egész nap talpon vagy, a lábad megérdemli a törődést, Te pedig a megkönnyebbülést.

Biztosan most is fáradt a lábad….

Sokat járkálsz vagy pont ellenkezőleg, egész nap csak állómunkát végzel?!

Ülőmunkát végzel, és kevés lehetőség van felállni közben, ezért elfárad a csípőd, a lábad a mozgástalan órákban?!

Munkahelyeden kötelezően olyan cipőt kell hordanod, ami számodra kényelmetlen és megviseli a lábadat?!

Szeretnéd, ha az idegrendszered megnyugodna, mert stresszes életmódot élsz?!

Gerincproblémáid vannak, és már kihat a lábadra is?!

Emésztési, keringési, kiválasztási, hormonális problémáid vannak?!

Rosszul vagy keveset tudsz aludni?!

Mentálisan fáradt vagy?!

Masszírozás előtt meleg vízben áztatjuk a lábadat, így a talpnak, izmoknak, ízületeknek ad egy fajta ellazulást, ami jó alapja a hatékony masszírozásnak! A nyugodt környezet biztosítja az ellazulást!

Az idegrendszered megnyugszik!

A teher lekerül a lábadról!

Felfrissülnek a belső szerveid!

Könnyedebbé válik a járásod (10 cm a föld felett 🙂 )

A masszázs időtartama 50 perc!
Kombinálható arc- és fej, illetve hátmasszázzsal!

Foglalj időpontot, várlak szeretettel!

Jakab Tündi

Egészség Stúdió
Eger, Maklári út 129.

E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás