A Tudatos élet a gyakorlatban közösségi oldalon nagyon sok figyelmet kapott a nyújtógyakorlatokról szóló képsorozat, jelenleg közelít a tízezer!! megosztáson! Ennek nagyon örülök, hiszen visszajelzés arról, hogy nagyon sokan sportolnak, vagy végeznek hasonló gyakorlatokat, igényük van az információra! Itt született meg az ötlet, hogy lendületet adjak azoknak az olvasóimnak, akik még gondolkodnak azon, hogy kellene elkezdeni a mozgást! Tudom, hiszen környezetemben, illetve saját magamon is tapasztaltam évekkel ezelőtt, hogy hosszú, akár évtizedeket is magába foglaló semmittevés után sokaknak nehéz újra rászokni a napi mozgásra. Remélem soraim ösztönöznek és biztatnak arra, hogy Te is elkezd, hiszen a mozgás nem korfüggő, csak el kell kezdeni!

 

 

Sportoltam fiatal koromban  12 évig. Azután persze megváltozott a ritmus, munkahelyek, háztartás, majd később a gyerekek. Más életszakasz, más életvitel és életmód, más fontossági sorrenddel! Ez mindenki életében így van! Sőt, amikor egyszerre több munkahelye van valakinek, még jobban elsodródik önmagától. Igen, tudom, ha van két kisgyereked, akiket hozol viszel, rohansz egész nap, és örülsz, ha lerogysz a fotelba, vagy fekszel az ágyban. Egyrészt ilyenkor a hétvégén elcsíp az ember egy fél órát, másrészt a gyerekek megnőnek, és ott maradunk így, vagy úgy. Most jutott eszembe, nagyon elterjedt, és én nagyon örültem ennek, mikor közösségi oldalon megláttam, hogy a kismamák összefognak, és csoportokat alkotva vagy egymásnál, vagy kint a természetben tornáznak! Nagyszerű a testmozgásra, levegőzésre, a kapcsolatépítésre, tapasztalatok kicserélésére és nem utolsó sorban a berögzül “kismama-depressziós legyen” program eltörlésére! Na de nem mindenki jár közösségbe, az okok egyéniek, és nem is ezt feszegetjük!

Szóval, idővel azt éreztem, hogy hiába  testalkatom vékony, és nem hajlamos elhízásra, olyan érzetem volt, mint egy beállt energiatömeg, nem medve, de minimum maci. Volt olyan életszakaszom, hogy ültem szinte 8 órát irodában, utána 3-at álltam, míg masszíroztam, majd újra 4-et ültem, és online marketinget tanítottam vagy tanulmányaimat folytattam, és valamikor hajnalban le is feküdtem aludni! Nyilván ez hosszú távon megbosszulja magát, de nem volt kedvem megvárni, míg fájdalmaim keletkeznek!

 

Tudtam, hogy a mozgás, sport nem korfüggő!
Tudtam, hogy a fokozatosság fontos számomra!
Tudtam, hogy a magam kedvéért fogom elkezdeni!
Tudtam, hogy nem kell bizonyítanom semmit!
Tudtam, hogy a kifogásaimat ki kell zárni az életemből!

/például: “nincs rá időm, a gyerekek fontosabbak, rossz idő van, jól esne a mozgás, egész nap meg se álltam, nincs rá pénzem” – ugye ismerősek Neked is ezek?

 

 

Újrakezdés!

 

Én ezt biciklizéssel kezdtem több évtizedes kihagyás után jó pár éve, és igaz az a mondás, amit egyszer megtanulsz, azt nem felejted el, csak újra kell gyakorolni! Naná, meg kellett találni az egyensúlyt újra, és ha az időjárás engedi, azzal közlekedem. Napi mozgásnak is jó, növeli a tüdőkapacitást, és legfőképpen bárhol tudok vele parkolni, ráadásul ingyen.  Ez után kedvet kaptam a futáshoz! Na persze először 50 méter futottam, és 20-at sétáltam, de ez egyáltalán nem zavart, mert közben éreztem, hogy a testem felszabadul, hogy az energiavonalam megnyílnak, hogy kiegyensúlyozottam vagyok, és szinte már jó értelemben véve függő. A futásomról tudnod kell, hogy diákkoromban nagyon megutáltam a kötelező 12 percek miatt! De itt saját tempómat diktálhatom, nem fontos hányan és milyen gyorsan futnak el mellettem! Egyet azért tudtam, nem akarom a maratont lefutni, az máshoz tartozik! Igen ám, de jött a tél, és egy kicsit belustultam, nem volt kedvem fagyoskodni, de azt éreztem, hogy a macik hozzám költöztek be megint téli álomra. Szeretek jógázni, de nem éreztem, hogy ez elég nekem! És eszembe jutott, hogy van nekem ám egy kis súlyzóm, ugrálókötelem, van székem, újra el fogom kezdeni a testemet használni, fekvőtámasz, felülések, guggolások, nyújtások! Az intenzívebb mozgásnál mindig dinamikus zenét hallgatok, a nyújtó- és jógagyakorlatoknál vagy halk zenét, vagy élvezem a befele forduló csendet!

És ami a legfontosabb számomra, hogy a rendszeres gyakorlás által felvettem újra a kapcsolatot a testemmel, figyeltem a jelzésire, az igényeire, ami azért valljuk be, a nagy életrohanásban bizony elfelejtődik! Jelentősége van annak, hogy emeld a napi folyadékmennyiség bevitelét a szervezetedbe, illetve ha szükség van rá, akkor vitamin- és ásványi anyag pótlásra is figyelj!

Eleinte van, akinek nehezebben megy ezt napi szokásrendszerbe átültetni, de jó szem előtt tartani a felszabaduló érzéseket a testben, a megkönnyebbülést! Nagyon fontos, hogy mindenki a saját edzettségi szintjén kezdjen el sportolni, mozogni, és fokozatosan emelje a szinteket! Bármilyen mozgásformát választasz, kérlek tartsd szem előtt a hármas felosztást, mint iskolában a fogalmazás írását!

 

Bevezetés = Bemelegítés 

Tárgyalás = Mozgásforma

Befejezés= Nyújtás

 

 

Ma  is nagyon sokan ülnek egész nap irodában, vagy vezetnek az utakon,  kamionoznak, taxiznak, de azoknak akik csak állómunkát végeznek, azoknak is szükséges egy kis pihenés után minimum a nyújtógyakorlatok elvégzése. Nem csak otthon, hanem munka közben is!
Egyszer jött hozzám egy kedves vendég, és arról beszélgettünk, hogy ő bizony kapál és kerti munkát végez, de még sem érzi jól magát!
A mozgásban is az a lényeg, hogy több irányú legyen, és mindenképpen szinte ellentétes azzal, ahogyan napközben a munkádat végzed! Alapvető mozgáskultúránkban izmainknak csak egy bizonyos része és olykor csak egy bizonyos monoton irányba mozog. Ezért van az, hogy az irodistáknak fáj a nyak, egész nap a számítógépet nézik, az autósoknak a csípője, az álló munkát végzőknek a lába, tehát minden szakmának meg van itt a maga lenyomata!
Ezért érdemes több irányú mozgást, sportot választani! Ami viszont mindenhol kötelező (lenne), azok a bemelegítő- és nyújtógyakorlatok, ezt sokan elhagyják!!

 

 

Én arra biztatlak, hogy kezd el a mozgást Te is!  Mindegy hány éves vagy! Mindegy mennyi a súlyod! Testalkatodnak megfelelővel kezd! Próbáld azt ki elsőre, hogy már reggel felkeléskor szánsz időt nyújtózni, kézzel, lábbal, keresztben, kasul! Én érzésre kezdtem el a mozgást, és egyáltalán semmi szégyellni való van abban, ha egyetlen fekvőtámaszt és 20 ugrókötél hajtást vagy képes megcsinálni, mert úgy érzed kiszakad a tüdőd, vagy leszakad a karod és a hátad! Akkor kezd annyival! Akkor is ha túlsúlyod van! És a gyakorlatok között pihenj meg, végezz hasi légzést, és tudod majd folytatni. Minden nappal emeld az adagokat, akár 5-10-20-szal, amennyiről azt érzed, hogy bírod, de még egy kicsivel többet, hogy megérezd, képes vagy rá! Ha olyan munkahelyed van, ahol megengedheted magadnak (engedd meg), hogy elvégezz pár nyújtó- és légzőgyakorlatot, akkor ne is gondolkozz, kezd el csinálni, sőt csináljátok többen! Egy felfrissült munkaerő jóval koncentráltabb, mint egy magából csak kinéző! Ha autót vezetsz, ne legyél rest kiszállni, és gyakorlatokat végezni!
Nyilván ha bármilyen orvosi problémád van, akkor oda kell figyelni, milyen gyakorlatokat végzel, de erről kérdezd meg azt, akiben megbízol, ez ne hátráltasson a mozgásban! Természetesen műtéteket követően, fizikai sérüléseknél kifejezetten bizonyos dolgok ellenjavallatokkal bírnak, kezelő orvosodat feltétlenül kérdezd meg a lehetőségeidről!

 

A rendszeres mozgás hatásai

Felszabadul a tested, megváltozik a vérkeringésed, átalakul az emésztésed, jobb lesz a lelki hangulatod, sokkal koncentráltabb leszel a napi kihívások megoldásához. Na jó, lehet izomlázad és néha úgy érzed majd magad, mint akin átment az úthenger, de ez el fog múlni! Ilyenkor erre egy picit dolgozz rá, végezz plusz nyújtógyakorlatokat, szükség esetén alkalmazhatsz gyógynövény hatású izomlazító krémeket, masszázsokat, szaunázást! Tartsd be a fokozatosságot, igyál megfelelő folyadékmennyiséget, és szeresd magad annyira, testestől-lelkestől, hogy következetesen akár naponta, vagy a saját ritmusod által heti alkalmakra, de csináld meg a gyakorlatokat! Végre lesz valami, amit függéseid közül jónak élsz meg, mert eljutsz odáig, hogy még nyaraláskor is csinálod! Válassz önmagad számára megfelelő egyéni vagy csoportos mozgásformákat, használd ki a csodálatos lehetőségeket arra, hogy képes vagy mozogni!

Tudom, hogy képes vagy Te is többet mozogni!

 

Facebook oldalamon naponta követheted a friss információkat!

A témával kapcsolatos informatív, motivációs videók, rákattintva megnézheted:

Kezd az alapoktól

Hogyan tudsz megbarátkozni a napi folyadékmennyiség bevitelével?

Fel kell forrni a miértjeidért

 

Jakab Tündi masszőr, kiropraktikus lágy kimozgató

Jakab Tündi

Lelki és Testi Önfejlesztő Módszerek

Terápiás beszélgetések

Masszázsok

Eger

Bejelentkezés +36209793670

Email: shiamand@gmail.com

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás